Termékek Menü
0

Karlánc pendrive!

karlánc pendrive - dvd olcsón blogManapság annyi féle pendrive fedezhető fel a piacon, hogy az ember azt sem tudja, melyiket válassza. A fő szempont természetesen még mindig az, hogy mekkora tárhellyel rendelkezik az adott pendrive.

Számos divatmogul viszont már most meglátta a pendrive, az információközpontú világ alapelemében rejlő lehetőségeket, és az apró dolgok elhagyására hajlamos hölgyek és urak segítségére siettek. Igyekeztek a divat oldaláról megközelíteni a pendrive "viselését". 

Az eredmény: megszülettek a szép kiegészítőkbe, karláncba, nyakláncba inplantált memória, mellyel büszkén jelenhetünk meg állásinterjún, egyetemi felvételen, vagy a vállalati prezentációt is levezethetjük benne. Sőt, ha úgy tartja kedvünk, akár válogathatunk is a driverek között, függően aznapi öltözékünktől.

A gyűrűbe, fülbevalóba épített pendrive ugyan még várat magára, de ha van rá igény, az USB Flash Drive gyártási ága is bele fog lendülni, ahogy a hétköznapi viseletbe implantált elektronikai eszközök is, mint például a mobiltelefon, vagy a tablet. Te viselnél 64 gigás karláncot?

Amennyiben a hagyományos USB pendrive is bejön, úgy ismerd meg az akár 128 GB adattárolási kapacitással felvértezett USB pendrive eszközöket a DVD olcsón webáruházban: www.dvdolcson.eu/USBpendrive

 

 

Manapság annyi féle pendrive fedezhető fel a piacon, hogy az ember azt sem tudja, melyiket válassza. A fő szempont természetesen még mindig az, hogy mekkora tárhellyel rendelkezik az adott pendrive.

Számos divatmogul viszont már most meglátta a pendrive, az információközpontú világ alapelemében rejlő lehetőségeket, és az apró dolgok elhagyására hajlamos hölgyek és urak segítségére siettek. Igyekeztek a divat oldaláról megközelíteni a pendrive "viselését". 

Az eredmény: megszülettek a szép kiegészítőkbe, karláncba, nyakláncba inplantált memória, mellyel büszkén jelenhetünk meg állásinterjún, egyetemi felvételen, vagy a vállalati prezentációt is levezethetjük benne. Sőt, ha úgy tartja kedvünk, akár válogathatunk is a driverek között, függően aznapi öltözékünktől.

A gyűrűbe, fülbevalóba épített pendrive ugyan még várat magára, de ha van rá igény, az USB Flash Drive gyártási ága is bele fog lendülni, ahogy a hétköznapi viseletbe implantált elektronikai eszközök is, mint például a mobiltelefon, vagy a tablet. Te viselnél 64 gigás karláncot?

Amennyiben a hagyományos USB pendrive is bejön, úgy ismerd meg az akár 128 GB adattárolási kapacitással felvértezett USB pendrive eszközöket a DVD olcsón webáruházban: www.dvdolcson.eu/USBpendrive

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus