Cookiek (sütik) használatának szabályzata

Termékek Menü

Mégsem káros a mobiltelefon?

Brit tudósok megfejtették, hogy a mobiltelefon használata mégsem olyan káros, mint azt először hittük.

Miután kiderült, hogy a kukorica sárga, a tűz meleg, a macskák pedig szívesen harapdálnak depressziós embereket, brit tudósaink megfejtették, hogy a mobiltelefon használata a keringő legendák ellenére mégsem káros. A brit MTHR ( Mobil Telekommunikációs és Egészségügyi Program ) keretében bájos tudósaink 11 év kutatás után nemrégiben jelentették be, hogy a bázisállomás sugárzása nem okoz rákot a gyerekek körében, valamint a terhes anyák magzatait sem veszélyezteti. Az eddigi tesztek szerint a mobiltelefon használata során jelentkező negatív sugárzás rendkívül kedvezőtlen hatással van szervezetünkre; az eddig tényként kezelt ál-igazság most meg lett cáfolva.

David Coggonm az MTHR vezetője kitért azokra az urbán legendákra, melyek a mobiltelefonok által előidézett rákos megbetegedésekről szóltak:mobiltelefon káros hatásai
"A független program befejeződött, az alapos kutatáson nem találtunk bizonyítékot arra, hogy a mobiltelefonokból vagy bázisállomásukról érkező rádióhullámok kockázatot jelentenének az egészségre"

Megválaszolatlan kérdések a témában, vakfoltok ugyan maradtak, tért rá ki a szakértő; 
"Kevesebb a bizonytalanság, ezért sokkal kevesebb dolog miatt kell aggódni. Nem zárható ki viszont annak a lehetősége, hogy hosszútávon jelentkezhet valami, ami a korai években nem mutatkozik meg vagy akadnak olyan apróbb dolgok, amelyek nem derültek ki a most lezáródott kutatásból"

A kutatásba 100 ezer mobilfelhasználót vontak be, hogy a kési következményeket figyeljék meg, a vizsgálat teljes költsége pedig 13,6 millió angol fontba ( 5 milliárd forintba ) került.

Most, hogy kiderült, hogy a mobiltelefon használata mégsem olyan veszélyes, tekintsd meg a kényelmes felhasználást garantáló mobil és okostelefon kiegészítőket a DVD olcsón webáruház termékpalettáján!

www.dvdolcson.eu/mobiltelefon_kiegeszitok_161

 

 

Brit tudósok megfejtették, hogy a mobiltelefon használata mégsem olyan káros, mint azt először hittük.

Miután kiderült, hogy a kukorica sárga, a tűz meleg, a macskák pedig szívesen harapdálnak depressziós embereket, brit tudósaink megfejtették, hogy a mobiltelefon használata a keringő legendák ellenére mégsem káros. A brit MTHR ( Mobil Telekommunikációs és Egészségügyi Program ) keretében bájos tudósaink 11 év kutatás után nemrégiben jelentették be, hogy a bázisállomás sugárzása nem okoz rákot a gyerekek körében, valamint a terhes anyák magzatait sem veszélyezteti. Az eddigi tesztek szerint a mobiltelefon használata során jelentkező negatív sugárzás rendkívül kedvezőtlen hatással van szervezetünkre; az eddig tényként kezelt ál-igazság most meg lett cáfolva.

David Coggonm az MTHR vezetője kitért azokra az urbán legendákra, melyek a mobiltelefonok által előidézett rákos megbetegedésekről szóltak:
"A független program befejeződött, az alapos kutatáson nem találtunk bizonyítékot arra, hogy a mobiltelefonokból vagy bázisállomásukról érkező rádióhullámok kockázatot jelentenének az egészségre"

Megválaszolatlan kérdések a témában, vakfoltok ugyan maradtak, tért rá ki a szakértő; 
"Kevesebb a bizonytalanság, ezért sokkal kevesebb dolog miatt kell aggódni. Nem zárható ki viszont annak a lehetősége, hogy hosszútávon jelentkezhet valami, ami a korai években nem mutatkozik meg vagy akadnak olyan apróbb dolgok, amelyek nem derültek ki a most lezáródott kutatásból"

A kutatásba 100 ezer mobilfelhasználót vontak be, hogy a kési következményeket figyeljék meg, a vizsgálat teljes költsége pedig 13,6 millió angol fontba ( 5 milliárd forintba ) került.

Most, hogy kiderült, hogy a mobiltelefon használata mégsem olyan veszélyes, tekintsd meg a kényelmes felhasználást garantáló mobil és okostelefon kiegészítőket a DVD olcsón webáruház termékpalettáján!

www.dvdolcson.eu/mobiltelefon_kiegeszitok_161

 
Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus