Cookiek (sütik) használatának szabályzata

Termékek Menü

Végre megújulhat az akku, jönnek az üzemanyagcellák

Dél-Korea kutatói egy ideje fejest ugrottak egy kutatási programba, melynek célja, hogy tartson tovább a működés egyetlen feltöltéssel, és a megoldást az üzemanyagcellákban látják, ami akár ugyanannyi üzemidőt garantálhat, mint 16 éve a Nokia 3310-es tudott. A koreai szakik szerint nem csak a telefonok esetében jöhet jól ez a megoldás, hanem a drónoknál is, melyek így a megszokott 15 perc helyett egy órát is repülhetnek, bár ezen a téren hasonló technológiával másutt is folynak kísérletek.

A Pohangi Természettudományi és Műszaki Egyetem kutatói egy olyan miniatürizált, szilárd oxidos cellán dolgoznak, mely telefonokba, táblagépekbe, egyéb mobileszközökbe és drónokba is jó lenne. Ez lehetne az első üzemanyagcella a világon, amiben porózus rozsdamentes acél, valamint vékony filmrétegű elektrolit dolgozik remek teljesítménnyel és tartóssággal. Ugyan még nem tudni, mikor lesz a dologból kiskereskedelemben is kapható kiszerelésű és árú változat, de legalább végre tényleg látszik a fény az alagút végén. És nem csak egy napig világít.

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus