Cookiek (sütik) használatának szabályzata

Termékek Menü

Már a Play Store-ban a Google térérzékelős tabletje

A táblagép érdekessége a kamera- és szenzorrendszerében keresendő. Az eszköz képes lesz pontos térbeli képet alkotni a közvetlenen környezetéről, ehhez pedig rögtön két kamera került a hátoldalára. Az egyik mindössze 4 megapixeles, de a képpontok 2 mikron méretűek, így több fényt tud begyűjteni egységnyi idő alatt, a másik pedig egy mozgásérzékelős kivitel, ezekhez még társul egy 3D mélységérzékelő is. A harmadik kamera már „csak” a videóhívások felelőse a 120 fokos betekintési szöggel.  Az rögzített anyagokkal a felhasználók valószínűleg már egy izmosabb számítógépen dolgoznak majd, azonban a táblagépen is minden visszanézhető tökéletes részletgazdagsággal

Tango Tablet

A Project Tango egyébként alapjában véve is egy igazán jó készülék lett, hiszen rettentően erős hardver lapul benne. Mozgásba lendítéséről egy 32 bites Nvidia Tegra K1 gondoskodik, amihez nem kevesebb, mint 4 GB-nyi rendszermemória társul, és tárhely tekintetében sem szerénykedik, 128 GB-os kapacitással büszkélkedhet. Van a fedélzetén kétsávos, 802.11 a/b/g/n WLAN, Bluetooth 4.0 LE modul, GPS vevő és még NFC chip is, illetve 4G LTE támogatással is szolgál. Energiaellátásról egy kétcellás, 4960 mAh-s akkumulátor fog gondoskodni. A különleges masina fekete és fehér színben is megrendelhető. Aki kedvet kapott hozzá az újdonságért 1024 dollárt kell majd kifizetnie.

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus